Karácsonyra a nagyfiam kapta ezt a gyönyörű darabot! Hogy mi ez? Egy övcsatt! Gitáros, merthogy Jana gitározni tanul, teljesen egyedül (na jó, néha a zenéhez értő családtagok segítenek neki) és nagyon szépen halad. Ezért az egyik ajándékötlet neki gitárral kapcsolatos kiegészítők voltak. Kati talált is egy ilyen szépséget.
Jött a karácsony, Katiék átadták, Jana örült, és most azt mondhatnám, hogy és az anyja elrakta.
Na de hogy? Majdnem örökre.
Amikor a karácsonyi ittléte végéhez közeledett a nagyfiamnak és rámoltuk az ajándékait, ezt a csattot kivettem és közöltem vele, hogy hát szerényen fogalmazva is elég rendetlenek otthon a dolgok, inkább maradjon itt a gitár csatt és csináltatok hozzá neki bőrövet. Oké! Megegyeztünk. Elraktam. Atombiztos helyre, hogy a kétéves ne hányja el, ne törje el stb.
Teltek-múltak a napok. Már gyanús volt, hogy amikor bevillant, hogy övet kellene csináltatnom, nem villant be, hogy hol várhatja sorsát a csatt! Napok, hetek teltek el és a hétvégén már komolyan aggódtam, hogy nem vagyok normális, hogy nem emlékszem, sőt még finoman szólva is beégek a gyerekem előtt, hogy a kísérő litánia után, végül a jó édes anyja hagyja el az ajándékát.
Ma megesküdtem, nincs vége a napnak, amíg meg nem találom. Soma segített, mindenhol jártunk, létráztam, kukucskáltam, négykézláb másztam, kirámoltam, aztán vissza. Eközben kétszer megpróbáltam otthon felhívni a nagyfiamat, hogy nem emlékszik e egészen véletlenül, hogy amikor a hegyi beszédet tartottam neki a rendetlenségéről, akkor közben melyik szobába/szekrény felé tartottam éppen. Nem voltak otthon, mobilon meg már még se hívtam őket.
De minek is?! Egy egész napos fejtörés, 1 óra aktív keresés után gondolataim a felszínre értek és eszembe jutott, hogy az éjjeli szekrényembe tettem a mit ne felejtsek el naplóm mellé! Mert annyira, de annyira gondos, figyelmes, alapos, semmit el nem feledő anyu vagyok! :)
