Várom

Mit is?
Egy mondatot, az ÉN mondatomat, valakitől, még azt sem tudom kitől.

Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor a napok, percek megszokott múlásában, hirtelen "szembejön" veled valaki, akár családtag, ismerős, vagy egy kedves idegen és mond egy mondatot, A mondatot, amitől megtorpansz, de jó érzés tölt el. Akkor megérzed, hol van a lelked és az övé.

Gondolkodtam hány ilyen mondat van az életemben, nem túl sok talán, de az utolsó kettőre emlékszem.

A legutolsó nem olyan régen jött szembe velem, a patikában vártam, hogy a megrendelt gyógyszeremet előkeresse az üvegcsék és fiolák közül a patikus. Jött a számommal, papírosommal, gyógyszeremmel és az idős hölgy rám mosolyogva (amolyan nyílt tekintettel) csak annyit mondott "de szép név: Honfi Viktória"
Aznap szépen sütött a nap. Jó illata volt a koszos városnak is. Mennyit tud jelenteni egy kis figyelem, igaz?

Az előtte lévő mondatot a nagyapám mondta, legutolsó találkozásunkkor. A gyerekekről beszélgettünk, aztán a felmenőkről, ki-kire hasonlít, mit örökölt... Lehet, hogy sokszor nem is hálás téma. Szinte félve kérdeztem meg a nagyapám, hogy Mondja! Én kire?
Rám emelte tekintetét (mert ő mindig csak maga elé nézve mesél), nagyon öregnek láttam. Hallgatott, aztán annyit mondott, ki nem mondva a mondat elejét, de értve: Kulimár fajta vagy, "...de a szíved az apádé".
Talán nem is a mondat volt jelentős, hanem az a szomorú végigmérés, aztán az ahogy rólam mondta, hogy rólam mondta. Ritkán tesz ilyet.

Várom a mondatom, lehet idegen is, csak lendítsen már rajtam. Hol van az én történetem mellékszereplője?
Ugye, ismerős ez nektek is?

Fiúk az életemből

van egy ilyen című film, szeretem.

Ez jutott eszembe erre a bejegyzésre.

Itt egy fotó, ami hűen ábrázolja, Soma hogyan "használ" engem saját megnyugtatására. Na persze nekem is csuda jó. Ha már roppant nagy hiányomat érzi a fiam, akkor kiált, hogy "anyaszag", odadugja az orrát az arcomhoz és így lélegzik tovább... :) vicces, de számomra megható is.



Aztán itt van pár elkapott pillanat, ahol a fiaimmal együtt vagyunk. Biztosan ismeritek az érzést, mennyire nehéz, hogy épp akkor vágjon mindenki normális képet, amikor fényképeznek, na hát ezek ilyenek lettek, de szeretem:

Nem tudtam ellenállni

ennek a mintának és egészen gyorsan haladok vele.
Igaz történt egy kis galiba, az alfabetikus sorrendet egyik este semmibe vettem. Az első sor végén felcseréltem az E és D betűket. Nézegettem mi legyen vele, de két fiú gyerekecske édes-, és másik két lány gyerekecske pótszülőjeként nem mertem vállalni a kockázatot. Tehát bontottam és újrahímeztem.

Most itt tartok és azon töröm a fejem, mi legyen a végső formációja.

Kedvenckéim

Belülről megrozsdásodott kicsit néhány teatartónk. Szerintem jól néznek ki benne a virágok.

Friss családtag

Picuri kislány, Dóra a keresztneve, Dórinak becézem. Február 13-án érkezett.
Testvérem kislánya.

Konfliktus előtt

A mi családunk nem egyszerű, közel sem. Kevés az igazi középvonalbelinek mondható családtag, aki ide is, oda is. Viszont észrevettem, hogy Péterrel az elmúlt 1-2 évben kialakítottunk magunk között egyfajta kontroll-vonalat. Úgy értendő: ha egyikünknek baja van a családjával, mert megbántották vagy megbántódott (más a kettő) és már éppen nyitná a száját... amiből aztán ki tudja mi fejlődik, na szóval akkor vagyunk a másiknak egyfajta fék. Vagy ha úgy tetszik fulladozás közben egy lélegzetnyi levegő.
Szerintem ez csak így működhet.

Mit is írhatnék?

Múlt hétvégén hazalátogattunk Miskolcra, szülővárosomba. Nagyszülőknél kezdtük a sort, írtam már néhányszor róluk. Nagyapám, Soma dédapja már kint az utcán várt minket, nem is csodálkoztam, hiszen Ők siettették a látogatást. Ki tudja mennyi még az idő?
Nagyapám ugyanis 83 éves lesz.
A szokásos hogy vagytok kérdések és válaszok után, a befűtött nappaliban előkerültek a régi Borsodi Bányász és Észak-Magyarország megőrzött, sárga újságjai. 1970-71-72-ből valók, talán egy tucat is. Olyan példányok, amelyben nagyapámról írnak, említést tesznek. Bányász volt, nagy múlttal, nagy erővel és becsülettel. Odacseppentünk abba a világba. Lefotóztam egy cikket, emlékbe magamnak.

Megkérdezte

Megkérdezte, hogy hímezhet-e? Mondtam, hogy igen, kipróbálhatja. De Ő az éppen hímzett munkámra gondolt:

János-hegy

Négy gyerkőccel indultunk ma túrázni a János-hegyre, az Erzsébet kilátóhoz. A Normafáig autóval mentünk, onnan viszont gyalogoltunk hóban, latyakban, sárban, vízben. Mivel 8 fok körüli volt a hőmérséklet, a meleg és szélvédett részeken erősen olvadt.
Mondhatom, mindegyik gyerkőcünkre egytől-egyig büszkék voltunk, mert mindenféle nyafogás, kifakadás nélkül felsétáltak a kilátóig. Ez olyan jó másfél órás gyaloglás volt oda és kicsivel kevesebb visszafelé. (Lefelé mindig gyorsabb.)Néhány fotó rólunk és a tájról:

Bogyó és Babóca

A könyvtárból egy DVD meselemez jött haza velünk, kivételesen. Csupa nagybetűvel, kétszer aláhúzva: Ő





Péter este megkérdezte, szerintem van e élet Bartos Erika után? Enyhén cinikus volt a kérdés, igaza is van, meg nem is.
Azt válaszoltam, inkább ők, mint mondjuk a Ben 10.
Azt válaszolta, van ebben is valami, na de mégis....

Tény, hogy Anna, Peti, Gergővel kelünk és fekszünk, lassan már őket is teljes létszámba kell sorolni a családban és most még jön Bogyó és Babóca is, na de a lényeg itt Pogány Judit előadásában van! Hallgassatok bele egy-két mesébe, ha tehetitek, youtube-n fent van néhány. Dallamos, kedves, igazi gyerekecske.

Somával a Fülgyulladás rész a kedvencünk, Bagoly doktor mondatait egész nap mondogatjuk egymásnak Pogány Judit hangsúlyával:
"... tegyél a füledre meleg kölessel teli bugyrot!"
vagy
"Minden rendben. Meggyógyultál kis csiga!"

Ez utóbbi mondat mostanában a mantrám, kicsit átköltve: "Minden rendben. Meggyógyultál kis Soma!"