Párnába zárt hímzésem

Utókornak

Minden bizonnyal rengetegszer fogom hallani még a mai sztorit a páromtól, ahogy különböző kerti partikon elmeséli a barátainak.
A cselekmény még be se fejeződött, de már mélyen a szemébe nézve próbáltam nála elérni, hogy "ugye nem fogod elmesélni senkinek", de ő már mosolygott. Így jól kielőzöm.

Ma anyák napi ünnepséget tartottak az oviban.

Az óvónénik két csoportra szedték a csoportot (szóismétlés tudom), az első megemlékezés 3/4 4-kor a második 1/4 5-kor volt meghirdetve.

Dolgozó anyukaként kértem, hogy Soma a 1/4 5-ös csoportba kerüljön. Mivel egész héten iskolában puhítom a fenekem Bp belvárosában, így is kérdéses volt, mennyire kell kiköpnöm a tüdőm, hogy odaérjek.

Persze anyuci, alias én, gondolkodott. Hosszan, mélyen, sokáig.

Terjengős kiselőadásban előadtam a páromnak, hogy kicsi csemeténk, hogyan fog lelki traumát elszenvedni, előrevetítve felnőttkori leküzdhetetlen depresszióját, amikor azt látja majd, hogy a 3/4 4-es csoporthoz már érkeznek az anyukák, készülődnek a csoporttársak, de hozzá az édesanyja (még) nem jön.
Persze egyenes ágon következett, hogy apa 3/4 3-kor feláll és otthagyja a munkahelyét, nagyon-nagyon fontos feladatait, átrohan a fővároson, lelki támogatást nyújtani egy szem fiának, amíg az egy szem anyja oda nem érkezik.

Mindent, azaz mindent megszerveztem, ünneplőt beküldtem, délután sms-eket küldözgettem, "apa ne felejtsd légyszí Somát" tartalmakkal.

Apa elindult, sőt meg is érkezett.

Én lélekszakadva beesek az oviba.

A csoportszoba előtt alig lézengenek, még tart a korábbi csoport előadása.

Párom sehol.

Fiam sehol.

Én álldogálok, kissé tanácstalanul, mi lett a szervezésemmel?

Kijön kedves óvónénink, mondja, hogy ők bizony nem tudnak nyakkendőt kötni a gyereknek, mondom "no problem", itt kellene hogy legyen életem párja.
Mondja, hogy itt is van, túl korán érkezett, behívták, hogy megnézze a korábbi csoport anyák napi műsorát!

Égni kezdett az arcom.

Kérdem, hogy "és Soma"?

"Somát a többi gyerekkel átvittük egy másik csoportszobába, hogy ne izguljanak a szüleik miatt, most készülődnek."

...
...
...

Álldogálok, várakozok.

Érzem, amit éreznem kell.

Vége az első felvonásnak.

Apa kijön. Alig néz rám.

Mondom, hogy "de nem tudtam".

Megbeszéltük, hogy nincs még egy ilyen túl aggódós anyuka, mint én.

A slusszpoén az volt, amikor a második előadás után, az óvónéni odajött a páromhoz, hogy megkérdezze, melyik csoport tetszett neki jobban?
A párom nevetett. Mondta, hogy nem gondolta, hogy ma úgy fog Anyák napi ünnepséget nézni apaként, hogy még a fia sincs a gyerekek között!

És hányszor fogja ezt még színesítve előadni???!!!