Már egy órája

játszik rendületlenül.

A történet csak annyi, hogy Somának hétvégén lesz a neve napja. A családot már szépen megkértem, hogy idén inkább olyan játékokkal lepjék meg a majdnem háromévest, ami leginkább nem vonat.
Mivel Péter ma hamar hazaért, feldobtam az ötletet, hogy menjünk el együtt a Gulliver játék áruházba és Soma hadd válasszon kedvére egy ajándékot.
Így tettünk, gond nélkül vette az akadályt, nem volt lázadás, hogy miért csak egyet stb. Szinte már az elején bekerült a kosárba három autó és ezek közül választott a nézelődés végén egyet, a kedvencet.
Hazahoztuk, kibontottuk, ennek bő egy órája. Azóta nem hall, nem éhes, nem kér inni sem, nem beszél, ha beszél, csak odáig jut, hogy "anyaaa...", de sohase fejezi be a mondatot :)

Mi meg csak nézzük, csodáljuk a gyermeki létet. Ez most nagyon jó!

Málna

A fene se érti, miért olyan nosztalgikus nekem egy lekvár főzés?!

Átválogatom a frissen vásárolt málnát, nézem a kis málna színű, málna szemeket és azon gondolkodom, hogy a mi családunkban nem sok málna lekvár lett eltéve télire. Feltételezem a málna temérdek magja miatt. Én is morfondírozom rendesen, miután már sorakoznak az asztalon a málnalekvárral megtöltött üvegek, és látom, hogy az üvegfalához tapadnak a magok, hogy vajon kinek lesz kedvence?
Magam nem vagyok válogatós, na de a gyerekek kritikusak.

Visszatérve a lekvár kavirgálás közbeni gondolatokhoz, volt most is egy-két emlékkép:
Amikor anyuék vagy nagyiék a házi szörpöt feleresztették szódával!!! És egyre nőtt rajta a rózsaszín hab! Hogy azt mennyire imádtam! :) Még a szóda folyt a szifonból, de már ki is kaptuk a kezükből a poharat, hogy jó habosan lehessen meginni az epret vagy a meggyet.
Aztán eszembe jutott a málnakehely is, amivel mindig anyu lepett meg minket, ha belvárosi sétára indultunk vele otthon, Miskolcon. A régi úttörő áruház mellett volt egy békebeli bisztró, vagy étkezde, nem is tudom, hogy minek hívták. A régi hűtőpultokban sorakoztak a tejszínhabos gyümölcskelyhek, és alig vártuk, hogy az alumínium tálcákon odavihessük az ülőkékre! Jaj, de jó volt!

A lekvárfőzés előtt kiválogatott szemekre tejszínhabot tettem. Ez volt a fizetségem magamnak, de azok az ízek már utánozhatatlanok...

Utolsó gombolyag

Az utolsó (harmadik) gombolyagot kezdem a sálamhoz.

Rájöttem, hogy nem szeretem a körkötőtűt, csiklandoz kötés közben. :)

Soma takaró

Soma nem az a gyerek, aki "rongyiként" textilpelenkát, textilzsebkendőt, vagy kispárnahuzatot morzsolgatna az orra alatt elalváshoz vagy megnyugtatásképpen. Nem, Ő nem!

Soma kompletten a paplanját választotta erre a célra, ami azt jelenti, hogy húzza maga után a lakásban és használjuk elég sok szituációban, ha a fiam úgy kívánja. Hát ennek már 1-2 éve.
Bizonyos nehézséget jelent például a paplan huzatjának kitisztítása, mint ahogy a héten is történt:

Én: legalább fél éve nem volt kimosva a huzatod, mossuk ki anya és apa ágyneműhuzatjával, rendben?
Soma: Nem! - és már folyik a könnye.
Én: ki kell mosni, hogy szép tiszta legyen. Az erkélyen a napocska egy-két óra alatt megszárítja és már használhatod is.
Soma szipákol, de aztán a párnacsata beígérésével fellélegzünk a nehéz helyzetből.
Na a huzatok bekerülnek a mosógépbe, bár még nem indítottam el, mivel várt a párnacsata. Ugyebár.
Közben egyszer csak éktelen sírás kerekedik, Soma kiabál, hogy kéri vissza, rohan a mosógéphez, áll előtte szomorúan, potyognak a könnyek és Én, mint következetlen anyuka, na hát persze, hogy kivettem a szennyes közül és visszahúztam a paplanjára.

Na de a sztorit nem itt fejezném be!

Tudjátok mit nem szabad Soha, de Soha megcsinálni egy beteg, lázas kisgyerekkel???

...

Persze, hogy válaszolok!
Amikor látjátok, hogy öklendezik és mentenéd a kanapé huzatot, a falat, a ruhád, soha ne a kéznél levő KEDVENC paplanba hánytasd gyerekedet!
Ráadásul délután megismételve apa által is a mutatványt, amikor már az első hányás utáni mosásból épp megszáradt! Na ezt soha többé!

A jel

Annyira szomorú és csalódott vagyok!

Soma ma nagyon beteg lett. Hajnaltól szinte alig van egy-két láztalan óránk és nem simán egy 38 fokos lázzal van dolgunk, hanem olyannal, ami 39 és 40 fok közé áll be órákig. Legalábbis nekem óráknak tűnnek.
A Nurofen gyakorlatilag nem csillapítja, a hűtőfürdő is csak annyira elég, hogy kicsit mérsékelje aztán egy óra múlva újra 39 felett jár már a hőmérséklete. Nem eszik, alig iszik, nem sétál, nem kacarászik. Fekszik, húzza az ágy. Délelőtt a doktornénink megvizsgálta, de semmit nem talált. Nem piros a torka, nem megy a hasa, nem gyulladt a füle, semmi és Soma sem panaszkodik fájdalomra, csak sírdogál hosszú perceken keresztül, amikor újra ilyen iszonyú magas a láza. És vacog!

Az egész napos megpróbáltatásokat megszakítottam az első óvodai szülői értekezlettel. Bevallom azok közé az anyukák közé tartozom, akik várták. Fejben készültem rá, úgy gondoltam, olyan jó lesz újra átélni az óvodai, majd iskolai eseményeket a kisfiammal.
Aztán az óvodai jel kiválasztásáig minden rendben is volt, de utána nagyon elszomorodtam, csalódtam.
Akik olvassák a blogomat, tudják, hogy Somi őrülten rajong a mozdonyokért. Már nagyon izgultam, hogy hátha lesz mozdony jel, amit esetleg kiválaszthatok neki és akkor mekkora nagy lesz majd a boldogság!
Jött is a pillanat, a kedves leendő óvó nénik szóltak, hogy oda lehet fáradni az asztalhoz és lehet jeleket választani. A 25 anyuka egy emberként vetette rá a jelek kupacára magát (ha nem lettem volna én is köztük, valószínűleg most röhögnék az egészen, annyira viccesnek is tűnhet), elkezdtem nézni jobbról a sort, volt ott mindenféle megszokott jelecske: napocska, szőlő, levél, kifli, dominó, aztán már majdnem a sor végén megláttam a mozdonyt! Mozdult is a kezem, de kb. 3-4 cm-re az érintésétől egy másik anyuka szó szerint elkapta előlem, odavetett egy bocs-t és leült vissza a helyére. :( Nem fogjátok elhinni, de annyira rosszul esett, hogy ilyen volt az anyuka, hogy ilyen bamba, lassú, ostoba, rossz anyuka voltam én, hogy majdnem sírva fakadtam. Ráadásul már akkor inkább választhattam volna a hajót, de én nem tudom miért, bár magyarázatot biztos tudnék adni, a kockavárat választottam.
Aminek senki sem örült, sem apa, sem soma, és végképp nem anya.

És most itt egy óriási kudarcélmény, az első óvodai élményem. Mondhatom, szép évnek nézek elébe. :( :( :(

Ócska kockavár!

Kultúrház

Tegnap este, de már nyugodtan mondhatom azt is, hogy éjjel, Péterrel ott ragadtunk a TV előtt. Két riport miatt megérte feláldozni az alvásidőt.

Az első filmecske Szántó Piroska Kossuth-díjas festőművésznőről és férjéről Vass István Kossuth-díjas költőről szólt. Zanzásítva bemutatták életét, munkásságát és a Várkert rakpart alatt található Szántó Piroska emlékszobát, amelyet lakásukból alakítottak ki a családtagok, közeli barátok, gondozva, féltve őrizve a hagyatékot. Bemutattak korabeli fotókat, filmbejátszásokkal színesítették a riportot, maga a festőnő is megszólalt többször és azt éreztem szégyellve magam, hogy ha nem maradok ott a kanapén, akkor nem is tudtam volna, hogy élt egy ilyen nagy volumenű magyar nő.

A második filmecske pedig egy nemrég - talán a könyvhéten - megrendezett szóvásárról szólt! Iszonyúan érdekes kezdeményezés volt, sajnálom, hogy nem hallottam róla korábban, akkor én is részt vehettem volna a licitáláson, vásáron.
Kortárs magyar költők, írók adták el papír lapokra írt egyszerűbb és összetettebb szavaikat, amelyeket saját műveikből ollóztak ki, vagy mert nekik épp az tetszett a csengésük miatt.
Az akció elnevezése a "Vegyél egy jó szót" volt és egy szót három darab konzervért lehetett megvásárolni (az összetettebbeket drágábban). Nagyon-nagyon szimpatikus volt, hogy a Hajléktalan óvodát támogatták a konzervekkel ill. a begyűjtött pénzzel.

Néhány szó a szóvásárból:
dallamkürt idő hullámgalopp szeretlek tulipáncsokor Hold röntgentehénke kígyó árnyék meteor cérnakolbász apaföld macska hang életpongyolaság álom elefántcsont tűz csicsonka föld küllőgyöngy hangya zsötem parázs ártér prizma boglya hús ó vanília uborka édeserdély alma nő kóboráram pillepalack velőrózsa törtaranyhal tollhiba…

Nekem az életpongyolaság, az álom és a parázs lett volna megvásárolandó ...

Kartonpapír és fehér, fekete tinta

Pirosepernél láttam egy kedves ötletet: mindenféle kartonra festeget, rajzolgat, én meg kedvet kaptam.
Azóta mindenféle helyről kerülnek elém a kartonok pl.: szétvagdostam egy tortadobozt, kiürítettem a bonbonos dobozok alját, és nem dobtam ki a harisnyadoboz merevítőlapját sem, hogy legyen mire rajzolni mondjuk egy nyuszit, aki éppen útra készül.



Jó kis technika ez, jóformán semmit sem kellett hozzá beszerezni, kivéve egy fehér tollat. A kartonokat pedig újrahasznosíthatom. Ha már ez volt az egyik újévi fogadalmam. Tényleg! Mindjárt itt van a jún. 30-a, amikor kinyitjuk a befőttesüveget!


Somával volt egy pillanat, ami a lelkem fotópapírjára vésődött.
Teregettem az erkélyen reggel, amikor Soma bejött a szobába, nem vett észre, megállt a komódnál és a kis nohab mozdonyát igazgatta egy sínre, miközben beszélgetett talán a vonattal. A ruha meg is állt a kezemben, csak néztem csendben, hogy teszi a dolgát a fiam. Aztán megérezhette, mert felnézett, észrevett, szégyenlősen elmosolyodott, összemosolyogtunk és olyan szívből jöttek a mosolyok!

Jaj úgy élvezem én a strandot!

Ez a mondat erős túlzás lenne, de jól éreztük magunkat Somival. Főleg amikor már kiürült a gyerekmedence és anya-halacskásat játszottunk :)
A nap végén viszont eggyel kevesebb törölköző jött velünk haza.

Nem tudom mire vélni

gyerekem ezen esti akcióját és ő sem avatott be a részletekbe.





Tegnap laza napunk volt. Próbáltam kicsit helyre tenni a feladatokat, többet foglalkoztam a saját kis vállalkozásunkkal, tudtunk játszóterezni is, barátnővel dumcsizni, főzőcskézni, röhögcsélni itthon. És jó volt, nagyon!

Nem adnám ezt a nyarat semmiért, mondanám, de hát félig mégis adtam. :(

A válásom óta be van kódolva az az érzés, hogy nincs több idő a gyerekemmel lenni és tudat alatt minden cselekedetemben, percemben ott él és munkálkodik bennem Somával kapcsolatban is. Valószínűleg ezért élem meg így a gyes végét. Félek, hogy elfogy a idő.
Sérült lennék?

Keresztelői kendő

Babits Mihály: A jó hír


Mikor megszólalt éjjel a telefon,
az álmok zsúfolt hadseregein
zavar futott át, nem lehetett tudni,
mi történt a különös mezõkön? Villám
ütött-e le? tengerek áradtak
s megbokrosodtak a paripák, fények
hintáztak szerte, óriás fálánkszok
hátráltak, tűntek, itt-ott valami
iszonyú lövedék szórta föl a földet és
emberi tagokat szökõkút módra, s ilyen
kutaktól bugyborgott a csatatér.
A vitézek fejeiket keresték
és lovaik sörényébe csimpaszkodtak.
Hullámzott a sötétség, mindenfelé
betört az ijedt valóság, a szoba
hidege, az ablak keresztje, forogva
mint egy roppant Kapisztrán kezében,
kimutatott a megfagyott téli
utakra ahol soványan integettek a fák.
A holdvilág a tócsa jegén
úgy villogott mint az ezüstkanál
melyet az ómód hipnotizőr
kábítva tart a beteg elé.
Néhány kövér rémmé bugyolált
alak bandukolt lámpással, farkasok
vonítottak messzi a pusztán.
Hideg volt, szörnyű józan és hideg
s az alvó vacogott amint kikelt az ágyból
félig már ébren, fejéből jobbra és balra
az álmok apadó tengerei
húzódtak vissza a rejtelmes szögletekbe.
Úgy ment, imbolygott mint fehér kísértet,
fölkapta a kagylót, beleszólt rémült hangon,
s a messzeségből világos zengéssel
csapott vissza kitáruló
fülébe a hír: “Megszületett a gyermek!”

A jégkrém csudajó!

Nagyot biciklizni a nyári napsütésben, a Duna sodrását figyelni szomorkásan, majd csokis jégkrémet nyalogatni egy fa alatt, teljes érzelmi kavargás!


Soma dobási technikáját még megmutatom, én rengeteget nevettem rajta:

Szétesik, mint Én

A fonal, a Gilice. Egy héten belül kétszer kellett egy fél gombolyag fonalat kibogoznom és feltekernem kötés közben! Hát ez azért teljesítmény! Megizzasztott rendesen. A fonal minőségéről továbbra is szuperlatívuszokban tudnék beszélni, de az kicsit árnyékot vett a szabadidőre, hogy a laza motring könnyen szétesik, aztán csak fésülgetem, próbálom rendbe szedni, megregulázni, akár hosszú perceket is a műveletnek szánva, de valahogy nem lesz tökéletes és újra szétesik, pont, mint az életem.

ui.: Na azért nincs katasztrófa, de mióta otthonon kívüli elfoglaltságaim vannak, a lelkiállapotom nem mondható kiegyensúlyozottnak és ezt eléggé megszenvedem, a családról nem is beszélve.

Barka fonal láz, súlyos és egyelőre nem gyógyítható

Eldöntöttem, hogy nem vágok fel a kötős tudományommal, merthogy még nem igazán van.
De azért kötök, kötögetek. Ezt a mintát a barkafonal honlapján találtam, egy poncsót készített belőle a kötős tudományok egyik fődoktora, a minta, a szín gondoltam gyönyörű, na de, hogy én ilyen belebújható ruhadarabot kössek, az ki van csukva. Sose sikerült még a helyes méretet eltalálnom semmiben... Ezért, egy sál vagy esetleg kendőféle készülődik. A fonal a barkafonaltól van, Gilice névre hallgat és szuper puha, jó megfogni, jó kötni, 100% pamut. A színe olyan padlizsános, bár a fotók nem adják jól vissza. A honlapon Szilvásgombóc néven fut.
Minden este kötök, ha egy-két sort, de akkor is, megnyugtat, jó levezetés egy hajtós nap után.



Nehogy elfelejtsem, hogy a minta megtanulásában anyukám volt segítségemre, amikor néhány héttel ezelőtt, haza ugrottunk Miskolcra szülinapozni :) Merthogy az én anyukám is rengeteget kötött gyerekkoromban, főleg pulcsikat, kardigánokat. Mai fejjel nem is értem, neki hogy ment annyira tökéletesen a méret eltalálása!

A felismerés

Minden reggel egyformán indul:
Soma felébreszt engem a balján, apját békén hagyja a jobbján... no jó, pár hónapja már apa nincs a jobbján, amikor mi fél 7 körül felébredünk, mert apa rendes pasiként 6 körül ébred és megy dolgozóba.

Na szóval, felébredünk, kicsámpázunk a konyhába, Soma kakaót kér, én kávét kérnék, de mivel nincs kitől, így persze megcsinálom magamnak :)

Beülünk a TV, pontosabban a fránya JimJam elé és jobb esetben fél 7-től nem az Oswald megy. Ezért imádkozni is hajlandó vagyok, de nem mindig sikerül kikerülnöm.

Na de ma, gondoltam változatossá teszem a reggelemet és nem a JimJam mesecsatornán hallgatom meg a reggeli "híreket", hanem a Minimaxon! Ahol éppen Franklin egyik meseepizódját vetítették.

Nézzük, szürcsölünk, nézzük, hallgatjuk a mesét és egymás szürcsölését.
Épp a kisteknős Franklin hurcibálja a páncélján csiga barátját, megy a locsi-fecsi, amikor Soma kikerekedett szemekkel rám néz és felháborodva nekem szegezi a felismerést:
NEM IS TUDTAM, HOGY A CSIGÁK TUDNAK BESZÉLNI!

Hát Én se!