Elmaradtam a visszaszámlálós bejegyzésekkel, mint sok mással is.
Itt egy csontváz:

Ezeket a csontokat, mind-mind éreztem, miután felálltam a csontkovács asztaláról.
Szerintem ez egy kínzásra alkalmas módszer. Persze az anyukámnak felüdülést jelentett egy kis röhögcsélés, miközben bent ücsörgött a kezelés alatt és az arcomat nézte. A felénél kértem egy kis szünetet, hogy le tudjam törölni a könnyeimet.
Azt hiszem két fogás volt igazi gyötrés, az egyik biztosan az volt, amikor a nyakam lett kitörve (a csontkovács állította, hogy mind a hét nyakcsigolyámat megroppantotta), a másik, amikor a gerincem.
Viccet félretéve: jót tett a ropogtatás, azóta könnyebben kihúzom magam. A másik hozadéka a kezelésnek az volt, hogy közben a 62 éves öregúr adott egy kis lelki fröccsöt is, ahogy a testemre koncentrálva, rámutatott egy-két lelki problémára. Érdekes volt, kicsit bőgtem is. De azóta is eszembe jut néhány mondata.
A gyerekem betegeskedéseire szimplán csak annyit mondott bele a szemembe, hogy a gyerek mindig az anya állapotát tükrözi vissza és a kezelést ezért mindig az anyával kell kezdeni! Na bumm!