Nem tudhatom...

Láttátok, hallottátok az új reklámot?
Azt amelyikben egy férfihang el kezdi szavalni Radnóti Miklós: Nem tudhatom... című versét.

Tegnap késő este feküdtünk a TV előtt Péterrel, amikor felhangzottak a sorok. Libabőrös lettem tőle, szinte tátott szájjal hallgattam a verssorokat, néztem a városképeket és azt éreztem, de jó újra hallani, de jó magyarnak lenni!

Nem mondja végig a verset a hang és annyira felcsigázott, hogy elővettem egy Ady - József A. - Radnóti kötetet, amit még kamaszként vásároltam 150 Ft-ért (!).
Végiglapozgattam Radnóti verseit: szomorkásan olvasgattam az Erőltetett menet-et, a Töredéket. Aztán Ady-tól az egyik kedvencemet az Elbocsátó, szép üzenetet.

Érdekes, hogy néha arra nem emlékszem mi történt tegnap, vagy kinek mit meséltem, de ezeket a verseket majdnem végig tudtam mondani (kis segítséggel). Eszembe jutott Balikó tanárnőm a Szakközépből, ahogyan megpróbálta megszerettetni az osztállyal a verseket. Velem nem volt nehéz dolga. Emlékszem az óráira... versekkel játszott: szavalt egy sort, vagy felet és ötösért ki lehetett találni, hogy melyik versből van a félsor. Negyedikben engem már kizárt a versenyből :)

Aztán ahogy lapozgattam a kötetet, még inkább bús lettem, amikor a lapok közül egy újabb emlék pottyant ki:



Már nem volt menekvés, jöttek az emlékek, láttam a solymosi konyhát (volt férjem szüleinél), Janácskát, aki akkor körülbelül másfél éves lehetett, hozta be valamelyik nagyszülője a karján. Mintha egy filmet néztem volna, életem filmjét.
Tenyerében kis virágot szorongatott. Tavasz volt. Az első anyák napi virágom volt tőle...