Ma este kicsit elcsendesedtünk, feküdtünk hárman a "nagyágyban" és verselgettünk. Péterrel előkerestük egyik kedvenc versünket József Attilától (azt majd egy külön alkalommal hozom ide :) ), aztán újabb versike következett, amit Péter hozott a családba. Közkincsé teszem, mert nagyon kedves, a kisgyermekkor versikéje. Engem mindig meg is hat, főleg, ahogy Péter szavalja. Szeretjük, nagyon.
Zelk Zoltán: Egyszer én a kirakatban.
Egyszer én a kirakatban
olyan almát láttam:
mikor néztem, rám nevetett
pirosan és bátran.
Van nekem is egy kis almám,
szomorú, nem bátor,
mint a kicsi kutya, hogyha
elviszik anyjától.
Lehet, hogy csak gyerekalma,
s vágyik még a fára:
ringatgassa, altatgassa
édesanyja ága.
Szél fürössze, nap törölje,
s hogy ne fázzon éjjel:
szálljon hozzá egy jó csillag,
s takarja be fénnyel.
Alma, alma, bárcsak mostan
olyan csuda esne:
az én almám nem is alma,
piros labda lenne!
Fölhajítnám a plafonra,
a falakra szállna -
bárcsak olyan alma volna,
hogy labdává válna!
De ha aztán megint alma
lenne, azt szeretném:
előbb játszadoznék véle,
azután megenném!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mondd csak! De írhatsz a honfiv@freemail.hu-ra is!