2010. június 14., hétfő

Kultúrház

Tegnap este, de már nyugodtan mondhatom azt is, hogy éjjel, Péterrel ott ragadtunk a TV előtt. Két riport miatt megérte feláldozni az alvásidőt.

Az első filmecske Szántó Piroska Kossuth-díjas festőművésznőről és férjéről Vass István Kossuth-díjas költőről szólt. Zanzásítva bemutatták életét, munkásságát és a Várkert rakpart alatt található Szántó Piroska emlékszobát, amelyet lakásukból alakítottak ki a családtagok, közeli barátok, gondozva, féltve őrizve a hagyatékot. Bemutattak korabeli fotókat, filmbejátszásokkal színesítették a riportot, maga a festőnő is megszólalt többször és azt éreztem szégyellve magam, hogy ha nem maradok ott a kanapén, akkor nem is tudtam volna, hogy élt egy ilyen nagy volumenű magyar nő.

A második filmecske pedig egy nemrég - talán a könyvhéten - megrendezett szóvásárról szólt! Iszonyúan érdekes kezdeményezés volt, sajnálom, hogy nem hallottam róla korábban, akkor én is részt vehettem volna a licitáláson, vásáron.
Kortárs magyar költők, írók adták el papír lapokra írt egyszerűbb és összetettebb szavaikat, amelyeket saját műveikből ollóztak ki, vagy mert nekik épp az tetszett a csengésük miatt.
Az akció elnevezése a "Vegyél egy jó szót" volt és egy szót három darab konzervért lehetett megvásárolni (az összetettebbeket drágábban). Nagyon-nagyon szimpatikus volt, hogy a Hajléktalan óvodát támogatták a konzervekkel ill. a begyűjtött pénzzel.

Néhány szó a szóvásárból:
dallamkürt idő hullámgalopp szeretlek tulipáncsokor Hold röntgentehénke kígyó árnyék meteor cérnakolbász apaföld macska hang életpongyolaság álom elefántcsont tűz csicsonka föld küllőgyöngy hangya zsötem parázs ártér prizma boglya hús ó vanília uborka édeserdély alma nő kóboráram pillepalack velőrózsa törtaranyhal tollhiba…

Nekem az életpongyolaság, az álom és a parázs lett volna megvásárolandó ...

2 megjegyzés:

  1. Nem tudom mi az a csicsonka, de megvennèm.
    Pont a hèten gondolkodtam azon, hogy a legjobb dolgokèrt nem kell fizetni (mèg). Pl. a viràgok illatàèrt. A gyereked mosolyàèrt. Az intim osszenèzèsekèrt. A mèly levegokèrt. A gyerekkori emlèkekèrt. A nyàri estèn a hus szelloèrt. Az eso ès a frissen nyirt fu illatàèrt. Mikor orvosi rutinellenorzèsre mègy, ès kiderul, hogy nincs semmi bajod. A csendèrt. A napsutèsèrt. A madarak dalàèrt.
    Làtom az Orsikàt olvasod, tetszik?

    VálaszTörlés
  2. Igen, valóban a csicsonkát jó kimondani, jó csücsöríteni hozzá.

    Egyetértek veled, de mostanában félek attól, hogy egyszer csak eljön a pillanat és nem veszem észre a virágok illatát!

    Igen, elkezdtem az Orsikát, tegnap este az első fejezetet olvastam el, de szerintem ma éjjel (Somára fogok nagyon figyelni a láz miatt) lesz időm haladni vele hajnalig.

    VálaszTörlés

Mondd csak! De írhatsz a honfiv@freemail.hu-ra is!