2009. augusztus 31., hétfő
Családi látogatás Miskolcon
Nagyon jól éreztük magunkat a szüleimnél is és nagyszüleimnél is. Mozgalmas nap volt, és Soma bearanyozta mindenki délutánját, olyan sokat nevetgéltünk vele, hogy belefáradtunk.
Furcsa, hogy mégis egy kicsit szomorúbb pillanata maradt meg élesen a fejemben.
Történt, hogy apukám teljesen jó szándékkal megkísérelte Somát elcsábítani indulásnál, hogy ne velünk jöjjön haza, hanem maradjon ott náluk Miskolcon. Kézen fogta apukám a fiacskámat és hátat fordítva elindultak a házuk felé.
Talán el se hiszitek, de Soma hátán, járásán láttam, hogy nem esik neki jól, ami történik és hogy el fogja sírni magát, de ő csak ment a tatival kézen fogva bandukalva...
Aztán utána kiáltottam, megfordult és már feltartóztathatatlanul ömlöttek a könnyei.
És persze mindanannyian siettünk megnyugtatni, de a szomorú arcvonásai bevésődtek az emlékeim közé jó sokáig.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bocs,de ezek a pasik néha olyan buták tudnak lenni!!! A férjem is ilyen...Nem szabad a gyerekkel ilyeneket játszani,mert mindent komolyan vesznek.Édes....
VálaszTörlés