Adjunk nevet a keresztelőruhának!

Elkészült a következő modellünk, amelyet a mai naptól termékkörünkben üdvözlünk!

A keresztelőruhát - mint már egy korábbi irományban szóltam róla - egy francia honlapon találta egy roppant lelkes és roppant szimpatikus hölgy. Megkeresett vele, elmesélte, milyen keresztelőruhát is talált ki leendő keresztlánya számára és kérte, hogy készítsük el. Az új modell azért is fogta meg az Ő majd az Én fantáziámat, mert hosszú alsó résszel rendelkezik, az az igazi klasszikus, múltat idéző keresztelőruha, amelynek a szoknya része bőven a kisbaba talpacskája alatt 30-40-50 cm-rel végződik.
Hosszas tanakodás után hófehér damasztból és madeirából kérték a keresztelőruhát. Bár féltem tőle, mert 100%-os pamut lévén gyűrődik rendesen, mégis jó választás volt.
Ma délben el is vitte a keresztapuka, tanácsoltam, hogy keményítsék ki, úgy lesz tökéletes. Vasárnap van a kis Noémi keresztelője itt Budapesten, biztosan kapok majd a ceremóniáról is fotót, amit majd a keresztelés honlapon megmutatok.

Most viszont óriási problémát készülök megosztani veletek! Szerencsére szépen alakul a kínálatunk, bővülünk, nem lehet panaszom, viszont egyik keresztelőruhának sem tudok igazán találó, odapasszoló nevet adni, így teljesen idétlen egy-egy megrendelés beazonosítása (arra korlátozódik például, hogy kisfiú keresztelőruha I. vagy II.). Ami mégsem illő, mégsem méltó.

Kezdhetnénk ezzel az új keresztelőruhával a sort! Milyen nevet adnátok neki (nekik)? Várom sziporkázó ötleteiteket :)

Soma játéktartója

Múlt héten megjelent a gyerek burda, amiből ki is választottam egy játéktárolót. Tegnap a bolondboltban megvettük Somával a hozzávaló anyagokat és ma kiszabtam, megvarrtam! Ami hatalmas sikerélmény, mert 1. Soma végig játszott mellettem és jól tudtam haladni közben, 2. befejezett dolog lett.

A helye és funkciója kicsit módosult menet közben, mivel eszembe jutott, hogy mennyire húz a hideg a gyerekszoba alsó bukóablakánál. Persze ez már varrás közben jutott eszembe, így nem az ablak méretében készült, pedig az sem ártott volna. 95x70 cm-es, 25x20 cm-es zsebekkel. Sajnos a fotó nem elég jó, mert kevés volt a fény a fotózáshoz, de egy mentaszínű és egy zöldkockás textilből készítettem. Vatelin béléssel.

Soma abszolút kisajátította. Az összes játékát áthurcibálta a kiságyból a tárolóba. Mindegyiket belerakosgatta és közölte, hogy most alszanak kicsit.

Szegény ember vízzel főz - tartja a mondás

Lassan letűnik idén a keresztelők ideje, így vállalkozásunk is kevésbé pörög. Sajnos. Persze rágom magam és ezer ötlettel állok elő, hogy mit is kellene csinálni november-decemberben, hogy ne vesszünk a feledés és a google homályába, de lehet hogy bele kell nyugodnom abba, hogy az idénynek most vége. És hogy ne legyek szomorú, ne bánkódjak, azzal biztatom magam, hogy a jövő évünk sokkal jobb lesz és már márciustól újra indítunk és szabunk-varrunk, postázunk, megbeszélünk. Mint a nagyok.
Aztán ott a nagy kérdés, hogy vásározzunk-e vagy sem? Vigyünk mutatóba keresztelőruhákat kiállítani vagy sem? Egyik héten azt gondolom, hogy igen, másik héten azt gondolom, hogy nem (talán kidobott pénz lenne holtszezonban), majd jan-febr-ban jövőre... Ekkor meg a tettvágy buzog bennem és megint csak rosszkedvem lesz.
Azéééért csináltattam magamnak névjegykártyát, meg saját kezűleg vagdosom kis cikkcakk-ollóval névjegykártyakartonból az ajánlókártyáinkat, hogy ha mégis vásárba keverednénk, legyen mit szétszórni a nézelődők között.
Na ezt mutatja Nektek a fenti fotó :)

Na és igen a lényeget majdnem elfelejtettem: pont ma délben jöttek próbálni egy igazi klasszikus keresztelőruhát egy 7 hónapos kislányra. Hófehér damasztból, fehér madeira díszítéssel, gyöngyház gombokkal... Felpróbálták (még csak összefércelt állapotban van) és annyira el voltak ragadtatva a ruhától, hogy a leendő keresztanya majdnem megkönnyezte. Szóval ma sem éltem hiába! :)
Itt egy fotó, amit mintaként küldtek el a megrendelők, hogy megmutassák, milyen ruháról álmodtak. Ha kész lesz a saját, akkor azt is hozom ;)

Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Most nem olvastam, hanem hallgattam. Tegnap készülődtem visszavinni Janácskát Gyöngyösre és már unva a telefonomon lévő zenéket, Péterrel töltöttünk le ezt-azt egy le- és feltöltős oldalról. Először Whitney Houston új, visszatérését ünneplő zenei albumát az I look to you-t, Für Anikó albumát a Nőstény álmot, Palya Bea Egyszálénekét, Szabó Magda regényét a Régimódi történetet és nem utolsó sorban megakadt a szemem Polcz Alaine: Ideje az öregségnek című hangoskönyvén. Hiszek az érzelmeim diktálta megérzésekben és bár féltem a témaválasztástól (miért is akarok én az "öregségről" hallani?), nagyon jó választás volt.
Ez utóbbival kezdtem a frissen feltöltött albumtáram hallgatását visszafelé az M3-oson.
A hanganyag közel 70 perces, ma sikerült csak befejezni délelőtt.

Nehéz lenne írni róla. Sajnálom néha, hogy nincs a fejemben egy diktafon, ami felvehetné a gondolataimat. Ez a 70 perc is sokat mondott volna rólam, azt hiszem.
Olyan jó volt hallgatni, tanulságos, megnyugtató, bölcselkedő és mélabús. Azóta is bennem van a szorongás, hogy mi lesz, ha elveszítem a nagyszüleimet (szerencsére még megvannak nekünk), szüleimet. Kézzelfoghatóbbá tette az öregség fogalmát az írónő. Olyan eddig inkább csak figyelemfelkeltésnek tűnő dolgokat töltött meg tartalommal, amitől csak segít még inkább elfogadhatóvá tenni az idősek viselkedését. És tisztelni, szeretni, még több értékkel felruházni Őket. Az enyéimet. És másokét. A tiedet, a tiedet és még a tiedet is.

Talán már említettem, hogy egyik kedvenc elfoglaltságom a családfánk kutatása. Soma megszületése előtt kutattam utoljára, ma már nincs időm rá, talán majd, ha nagyobb lesz a legkisebb. De ahogy hallgattam az írónő kellemes, nyugodt hangját (mert az írónő olvassa fel saját művét, ami számomra még több melegséget adott) arra gondoltam, hogy bár tehetném azt, hogy néhány napra odaköltözöm a nagyszüleimhez és beszéltethetném őket a múltjukról (elég jól ismerem már a kótaji történeteket) és leírhatnám, megőrizhetném életüket. Magamnak. Talán ebben kicsit önző lennék.
De erre sincs időm ill. lehetőségem. Ők Miskolcon, én Pesten.
Félek a haláluktól.

Visszakanyarodva a regényhez: tegnapig semmit sem tudtam az írónőről, ma már egészen sokat. Utánanéztem a munkásságának, tegyétek Ti is, klassz dolog az internet.
A regényt ajánlom legfőképpen azok figyelmébe, akik öregedni érzik magukat; akiknek élnek öreg szülei és úgy érzik, néha nehéz elviselni házsártos viselkedésüket vagy éppen gyerekességüket.
A regényben szerepel az a mondat, hogy "18 éves korunktól öregszünk, soha jobban." Ezért minden olyan embernek ajánlom, akik elmúltak 18 évesek.

Megérkezett!

Egy fotó az ablakon át Andrásról, testvérem kisfiáról, aki október 4-én valamivel este 10 óra előtt született. 3340 gramm és 55 cm.

Legyen hosszú, boldog élete! :)

Told le!

Az úgy volt, hogy tavasszal vásároltunk egy Philips hajvágót, a célból, hogy ne kelljen Somit fodrászhoz hordani, hanem itthoni környezetben anya vagy apa, de inkább apa megigazítsa a frizuráját. Valamikor nyár elején át is estek a hajvágáson a fiúk, merthogy én eléggé félek az ilyesmitől. Nem szeretem vállalni más külsejéért a rizikót. Akkor apa is belevágott a Soma hajába, mert a kicsi kapdosta a fejét és amíg meg nem nőtt a haja, úgy nézett ki, mint akinek valami betegsége van. Eléggé zavaró volt, de aztán megszoktuk, meg lassan meg is nőtt a haja.

Péntek este Péter elkezdte mondogatni, hogy jó lenne, ha levágnám a haját.
Mire én berzenkedtem. Nem igazán szeretném.... most nem is jó az alkalom... menj át a húgomhoz, ő rendszeresen vágja a férje haját... most megint nem jó, mert főzök, pelenkázok, teregetek stb.
És ma délután eljött a pillanat! Miután Péter kijelentette, hogy akkor majd Ő levágja saját magának, ráálltam a dologra. Gondoltam, akkor már jobb ha én vágom és látom, hogy mit csinálok.

Részletek a párbeszédeinkből:

P: Alulról kezd, hátul... forgóval szemben...
Én: Nagyon kicsi!
P: Nem kicsi, majd fent nagyobb lesz...
Én: Szerintem kicsi, hátul körbevágom és nézd meg légyszíves a tükörben.

Feláll, megnézi, átsimogatja, hogy érezze, majd:
P: nem kicsi, told le az egészet,
Én: biztos vagy benne?
P: persze

Két perccel később:
P: ez nagyon kicsi!!!! Hogy vágtad? Hol állt a nyírófej? De nem láttad, hogy nem jó helyen áll? Ez 5 mm-es lett! Ilyen kicsi hajam sosem volt!
Én: de mondtam, hogy kicsi
P: de Te láttad, hogy mekkora, Én nem!

Néma csendben befejezem a haját, összetakarítok, Péter hajat mos.
Visszajön, elsápadva.

Én: Gyere levágom, ami hosszú maradt.
P: Ne! Legalább az a haj maradjon meg a fejemen.

És nevetünk, de olyan kínlódósan.

Aztán
P: Csak aludj el! Megyek a géppel és vége a hajadnak!

Na azt hiszem, többször nem vágom le a haját.
Somának meg maradt egy esélye erre a hajvágósdira.

PS: tesóm a hajvágás közben telefonált, hogy bemennek a szülészetre, mert fájásokat érez, kérdem én, mint tapasztalt, kétszer szült anya: hány percesek a fájások? Mire Ő: Nem tudom! De én úgy érzem percenként jönnek! És liheg.
Lehet hogy szakít a családi hagyományokkal és nem 12 órás vajúdás elé néz, hanem egy-két órán belül megszületik a kisfia???
Nemsokára tájékoztatlak Titeket is a fejleményekről!
:)
:)
:)
És mondtam már, hogy én leszek a keresztanyu? ;)