2009. október 14., szerda

Szegény ember vízzel főz - tartja a mondás



Lassan letűnik idén a keresztelők ideje, így vállalkozásunk is kevésbé pörög. Sajnos. Persze rágom magam és ezer ötlettel állok elő, hogy mit is kellene csinálni november-decemberben, hogy ne vesszünk a feledés és a google homályába, de lehet hogy bele kell nyugodnom abba, hogy az idénynek most vége. És hogy ne legyek szomorú, ne bánkódjak, azzal biztatom magam, hogy a jövő évünk sokkal jobb lesz és már márciustól újra indítunk és szabunk-varrunk, postázunk, megbeszélünk. Mint a nagyok.
Aztán ott a nagy kérdés, hogy vásározzunk-e vagy sem? Vigyünk mutatóba keresztelőruhákat kiállítani vagy sem? Egyik héten azt gondolom, hogy igen, másik héten azt gondolom, hogy nem (talán kidobott pénz lenne holtszezonban), majd jan-febr-ban jövőre... Ekkor meg a tettvágy buzog bennem és megint csak rosszkedvem lesz.
Azéééért csináltattam magamnak névjegykártyát, meg saját kezűleg vagdosom kis cikkcakk-ollóval névjegykártyakartonból az ajánlókártyáinkat, hogy ha mégis vásárba keverednénk, legyen mit szétszórni a nézelődők között.
Na ezt mutatja Nektek a fenti fotó :)

Na és igen a lényeget majdnem elfelejtettem: pont ma délben jöttek próbálni egy igazi klasszikus keresztelőruhát egy 7 hónapos kislányra. Hófehér damasztból, fehér madeira díszítéssel, gyöngyház gombokkal... Felpróbálták (még csak összefércelt állapotban van) és annyira el voltak ragadtatva a ruhától, hogy a leendő keresztanya majdnem megkönnyezte. Szóval ma sem éltem hiába! :)
Itt egy fotó, amit mintaként küldtek el a megrendelők, hogy megmutassák, milyen ruháról álmodtak. Ha kész lesz a saját, akkor azt is hozom ;)



2 megjegyzés:

  1. Meseszép ez a ruhácska a babán!!!!te varrod a ruhákat????nem is tudtam,hogy ilyen vállakozásotok van...Vagy nem figyeltem eléggé???Jujjj...

    VálaszTörlés
  2. Ááááh, dehogyis én varrom! Csak szeretnék már így tudni varrni. Nem emlékszel, hogy varrótanfolyamra akarnék beiratkozni? :)
    A vállalkozásunk foglalkozunk vele, varratjuk. :)

    VálaszTörlés

Mondd csak! De írhatsz a honfiv@freemail.hu-ra is!