2010. január 12., kedd

Veronak készül



Holnap Veronika nap lesz és a barátnőmmel - akit Veronikának hívnak - találkozunk ez alkalomból, hogy egy kávé mellett kicsit elbeszélgessünk. Régen találkoztunk.
Visszük a gyerkőcöket is ;) szóval már előre látom a szitut. Próbálunk majd beszélgetni, de inkább a gyerekekkel fogunk foglalkozni :) És ez így lesz jól.

Ma kigondoltam, hogy egy kis ékszertartó erszénykét fogok neki készíteni, ehhez hímeztem ki és gyöngyöztem be az anyagot, ami napszövet. Holnap beszegem a széleket, összevarrom, egy húzós megkötőt terveztem rá, de a béléssel is kacérkodom, mivel úgy lenne igazán szép, ha belülről nem látszanának a hímzés öltései.

A fotó elég pocsék, de már nem tudtam jobbat kicsikarni magamból, se a gépecskémből.

4 megjegyzés:

  1. Meseszép már most is!!!!Mi lesz ha készen lesz?

    VálaszTörlés
  2. Elkészült? A fotón nagyon hamvasnak és finomnak látszik.

    VálaszTörlés
  3. Igen, elkészült, de ne firtassátok, hogy mi lett, mert csak szégyellem a végeredményt. Egy kis ékszertartó bugyellárisnak indult, lett belőle zsebkendő tartó, de olyan gyatrán, rondán stb. varrtam össze a varrógéppel, hogy jó mélyen elsüllyesztettem valahová, hogy senki ne találjon rá!
    Egyszerűen nem tudok szépen varrni, nem tudok mit kezdeni a varrógépemmel.
    Már nagyjából el is döntöttem, hogy a varrást nem erőltetem, csak ha feltétlenül szükséges. Inkább maradok a hímzésnél és egyszerűbb dolgoknál, ami a varrást illeti :(

    VálaszTörlés
  4. De kár. :-( És ha egy jobb napon kibontod, és újult erővel nekilátsz? Vagy reménytelen?

    VálaszTörlés

Mondd csak! De írhatsz a honfiv@freemail.hu-ra is!