A múlt héten minden volt!
Betegség - antibiotikummal kezelve (?) (Soma),
Bírság - tiltott helyen parkolásért (amúgy nem mellékesen kulturáltan megírt levelet kaptam a közterület felügyelettől, még fotókat is mellékeltek a kocsimról),
Rossz méretekkel leadott keresztelőruha megrendelés, amit el is készítettünk, és ami már csak kész állapotában mutatta magát,
Lelkiismeret furdalás - mert pont akkor volt a nagyfiamnál fogadó óra, amikorra színházjegyünk volt,
De aztán volt külön fogadóóra anyukának pénteken, hogy elbeszélgethessek az osztályfőnökkel (nincs baj, csak az osztályváltást erőltetném),
Rohanás pénteken (jártam Somával Bp-Maglód-Pécel-Isaszeg-Gödöllő-M3-Gyöngyös-fogadó óra-M3-Bp).
Gyöngyösön hányt Soma, aztán majdnem az exférjem is,
Majd hazaértünk és vetkőzésnél észrevettem, hogy Soma kiütéses, de rettentően (irány még az orvoshoz is),
Egész hétvége kiütésesen, de vidáman a siserehaddal,
de aztán jött még egy felhő, amolyan kikerülhetetlen, a családi fajtából.
És akkor (és ezért kezdtem ezt idevésni) utaztunk visszafelé vasárnap Gyöngyösre... gurulunk az M3-on (a kamerák már integetnek esküszöm), csendben vagyunk, ki-ki a fejében. Arra gondolok, de jó lenne letenni a csomagot. Úgy leülni a padkára, magam mellé tenné a hátizsákot, akár fel is szállnék egy vonatra a csomag nélkül... De rázok egyet magamon.
Odaértünk, J-vel beszélgetünk, a kicsi J-vel is :), aztán búcsúzom.
Autó indít, beindul, elhallgat. Aztán már nem indul be. Telefon, jöjjenek segíteni. A következő két órában sok mindent kipróbál J., Péter is mobilon tanácsokat ad, gondolkodik.
Izgulunk (nehogy ott ragadjak), röhögcsélünk, a nagyfiam sziporkázik. Aztán visszaballagunk, megiszok egy kávét.
Hát akkor vontassunk, én meg majd valahogy visszautazom Bp-re.
És elvontat J egy benzinkúthoz, ahol talán éjszakára biztonságban lesz az autó, amíg a szerelő át nem húzza a műhelyébe. Hogy hogy kerül fel Gyöngyösről Bp-re az autó, teljes homály fedi. Nekem akkor már minden mindegy.
Mondja J. esetleg indíts rá még egyszer, hátha meggondolja magát.
És lőn! Pöcre.
Nézzünk hárman egymásra.
Mosolyognak a szemek.
Szerintem az autóm megijedt, hogy otthagyom.
De aztán arra gondoltam ma, hogy valamiért akkor jobb volt ott maradni. Nem sietni, nem vezetni, nem gondolkodni a csomagon.
Péter nevetne. Ő is, én is csak abban hiszünk, amit meg lehet fogni. Racionálisan gondolkodunk, szilárd két lábon kell állnunk, mert amúgy összedőlne a kártyavárunk.
De Én, ha nem is isteninek, de jelnek veszem.