2010. május 3., hétfő

Rizspatent

mondjuk én elmentem megnézni a könyvet, hogy rízs vagy rizs, mert hosszúval írtam elsőre. :)

Rájöttem, hogy én nem ilyen segítséget akartam nyújtani a kezdőknek, mert ilyen leírásokat ezret és ezret lehet találni a neten, hanem a kisfilmes, bemutatós lenne az igazi, de az harmadik kéz hiányában nem megoldható. Így viszont nem is tudom, hogy van e értelme a leírásaimnak.

Elkezdtem ezt a sapkát:



A leírást egy régi gyermek fürge ujjakban találtam, az egyetlen fellelhető példányban otthonunkból. Persze nagyokos voltam és a kezdő 50 szem helyett 60-at szedtem fel, abból az elvből kiindulva, hogy nekem minden kicsi lesz, mert vagy elszabom (varrás esetén), vagy mert annyira lassan haladok, hogy a gyerkőc addig megnő. De ahogy haladtam vele, rájöttem, hogy ez az én fejemre lesz jó a végén, így visszabontottam és maradtam a tanácsolt 50 szemnél.

Az alsó részt lustakötéssel kellett volna kötni, de szebbnek találtam a rizskötést, ami 1 sima, 1 fordított váltakozva, visszáján fordítva, ahol először simát kötöttem, ott fordított. Aztán a leírás szerint 8,5 cm-en keresztül sima kötés következik, vagyis 1 sor lustakötés, 1 sor fordított.

Na és itt jön a tudományom vége egyelőre, ugyanis ezután az következik, hogy a közepén 17 szemet LELÁNCOLUNK!
És aztán fogyasztunk innen is, onnan is, de még nem fogtam fel, nem értettem meg, sőt fogalmam sincs még, hogy mi a leláncolás. Ha ma marad időm átnyálazom az internetet.

2 megjegyzés:

  1. A lelàncolàs az az mikor befejezed, de hogy kell a kozepèn 17 szemet lelàncolni??? Es minek?
    Itt elèg jò videòt talàlsz a befejezèsrol : http://www.knittinghelp.com/videos/casting-off, igaz, hogy angolul,de èrtheto, ès azt nèzd, hogy "wiew continental video".
    En ùgy szoktam lelàncolni, hogy lekotom az elso szemet lazàn, azt visszarakom a bal oldali ture, aztàn a kovetkezo szemmel egyutt lekotom, tehàt a lekotott szemet ès az utàna kovetkezo szemet osszekotom. Azt a szemet megint visszateszem a ture, ès a kovetkezo szemmel egyutt osszekotom. Es igy haladok a vègèig, aztàn mikor màr csak egy szem marad, akkor elvàgom a fonalat ès àthùzom a szemen. Igy blokkolom az utolsò szemet is. Fontos, hogy lazàn kosd le az osszes lelàncolandò szemet, mert kulonben osszehùzza az egèszet.

    VálaszTörlés
  2. Tudtam, hogy rád számíthatok Katica!

    Ez egy bojtos, ill. két bojtos sapka. Szerintem ezért kell a leláncolás, hogy középen "lyukas legyen" és meg legyen a kialakítása a két megkötős bojtnak.
    Hát ezt most így sikerült leírni :)

    VálaszTörlés

Mondd csak! De írhatsz a honfiv@freemail.hu-ra is!