2009. november 11., szerda

És akkor becsap a villám.

Nem tudom mi befolyásolja. Talán a holdfogyatkozás, vagy a csapadékos éghajlat, vagy hogy melyik lábbal lépett le az ágyról. Talán mindegy is, hogy mitől, a lényeg a jelenség: vannak napok, amikor Soma egyszerűen kezelhetetlenné válik.

Ma délelőtt fél 10 és fél 12 között azt gondoltam megbolondulok hamarosan.
Csodásan indult a napunk, bár nem értem, hogy mostanság miért úgy ébreszt a fiam, hogy "gyere menjünk a városba anya" ami annyit jelent, hogy menjünk át a nappaliba TV-t nézni. Ha valaki érti a szavak rejtett értelmét, értesítsen.
Szóval a reggeli kávé, kakaó után, gyors karfiol leves készítés, hajmosás nekem, mosakodás, öltözködés, Soma öltöztetése, vasalás, reggeli. Már a reggelinél felütötte a fejét a zöldszemű ördög. Minden falatért külön megküzdöttem. Aztán közölte, hogy egészségedre anya, vagyis elég volt.

Bár kikapcsoltam réges-rég a TV-t, egyszer csak valahogyan bekapcsolta, és röhög, gonoszul, esküszöm nektek. Hogy tudja egy 2 éves felfedezni, hogy vannak rejtett kapcsolói a készüléknek???

Én: "Gyere, légyszíves vedd fel a kabátodat, cipődet, és induljunk a Mazsola-játszóba."
Ő: "Nem!"
Én: " De légyszíves öltözz fel!"
Ő: " Neeem!"
Én: " Ha nem veszed fel a kabátodat, nem tudunk elindulni, mert megfázol és hiába vár Mazsola és Manócska!" (közben kötött fogású birkózásban már ráerőltettem a cipőjét)
Ő: " Neeeeem akaróóóm!"
Majd 15 perc fetrengés a bejárati ajtó előtt, én győzködöm, csendesen, nyugodtan, majd kissé nyomatékot adva a választási lehetőségének. Ha nem öltözik, nem megyünk.
Ő pedig nem öltözik.

Dúlva-fúlva levetkőzöm, Őt is levetkőztetem. Még nem esik le a 20 forintos.
Beviharzok a dolgozószobába, utánam rohan "játssz velem anya!" felkiáltással.
Akkor már szinte habzik a szám: " most hagyj békén, nem foglalkozom veled"
Ez üti szíven igazán! Sír, lefekszik a padlóra, közben teszem a dolgom, 10 perc... még mindig sír.
Leülök a székre elé, nézem. Feláll, odajön, még mindig sír: "vigasztalj meg anya"
Ráteszem a kezem a hátára. Lehajtja a fejét az ölembe, hüppög. Nem szólok semmit, érzem még nem vagyunk a végén.

És így is lett!
Fél óra múlva az egész tortúra megismétlődött, csak most abban az olvasatban, hogy
" anya vegyünk fel kabátot és menjünk a mazsola játszóba " mire én: " de már véget ért, nem tudunk menni " és az egész kezdődik elölről.

Na ma ilyen napom volt.

És az egy órás alvásidőben hímeztem kb. 50 öltést. Ennyire volt idő :)

2 megjegyzés:

  1. Huhh,Viki,ez nem semmi!!!!!Hát,őszintén szólva nem tudom mit tanácsoljak,mert te mindent megteszel.Nem tudom.
    Amikor a gyerekeim kicsik voltak,három :apró,kicsi és nagyobbacska.:),akkor olvastam,hogy a gyerekneveléshez nagyon szükséges a jó humor és a kötélidegek.
    Nekem egyik sem volt.....Teljes szívemből megértelek.

    VálaszTörlés
  2. Hú, nem semmi. De ismerős. Nem tudom miért csinálják, lehet, hogy csak úgy. Azt hiszem ők sem élvezik, csak vannak ilyen napok. Ráadásul nálunk Janka nem is beszél még, így csak eee, öööö, sípolásszerűen és sírás váltja egymást. Még jó, hogy csak néha ilyenek. Kitartás :).

    VálaszTörlés

Mondd csak! De írhatsz a honfiv@freemail.hu-ra is!