2009. december 12., szombat

Medveparkban voltunk.



Soma ma délelőtt azt hajtogatta, hogy kirándulni szeretne menni. Nem is értem, honnan vette ezt a szót, hogy Ő kirándulni akar menni és sorolta a családtagokat. A nagy családot (2 felnőtt, 4 gyerek). Na addig, addig, hogy kitaláltam, menjünk ki autóval a veresegyházi maciparkba, igaz csak hármasban (én és a két fiam) - (a család másik felének is volt programja).

Soma végigaludta a félórás autózást, de aztán kint a hidegben sétáltunk egyet. Nagyokat röhögtünk (tudom, hogy szebb szó a nevettünk, de ez tényleg röhögés volt), sétálgattunk, aztán megint röhögtünk.
Egy macit sikerült megkínálni a mézzel. Jana végezte a műveletet, de nem ízlett a macinak, a nagy hidegben elment a kedve a nyalánkságtól. Aztán meglátogattuk a rénszarvast is. Nem is gondoltam, hogy apróbb termetű, mint a szarvas! Soma figyelmét persze a bejáratnál kiállított vonat is lekötötte, meg a gondnok traktorja. Na azon tényleg csak röhögtünk, ahogy Soma kővé meredve állt és bámulta szemrebbenés nélkül a traktort. 10 másodperc után gyanús volt, hogy megdermedt a hidegben. Olyan piros pozsgás volt a pofija. :)



Amikor elkezdett folyni a könnyünk is, már szaporáztuk a lépteinket vissza az autóba :)
Még hogy hegyi ember nem fázik?! Én a Bükk lábától származom, de sose bírtam a telet, de csak a hideg miatt! :)



És Soma most látott először sapkában :) mosolygott nagyokat rajtam :)

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jól tettétek!A gyerekeknek sokszor olyan jó ötleteik vannak!!!!!A röhögés meg nagyon egészséges!!!:)

    VálaszTörlés

Mondd csak! De írhatsz a honfiv@freemail.hu-ra is!