Becsületből olvastam végig a Nesze neked Terézanyut!
Rácz Zsuzsa első kötete tetszett, szórakoztatott. Örültem a második kötet megjelenésének. Gondoltam végre a frissebb generációból is kivált, kifejlődött egy hungarikum! Egy magyar írónő, fiatalkori problémákról mesél.
A film kicsit más epizódokat emelt ki, más hangulat és érzelem világba helyezte Kéki Kata történetét, de a színésznőink jobban karakteresítették a szereplőket, másképp él most bennem az első kötetből forgatott film.
Emiatt a második kötet olvasása közben, hol Rácz Zsuzsát, hol Hámori Gabit képzeltem Kéki Kata helyére.
Azt kell mondanom, nem lett jó a folytatás. Ha Rácz Zsuzsa erre téved, pirulva kérek elnézést, ezért a sorért, hiszen rengeteget dolgozhatott vele, de ezt a munkát érezni is rajta. Nem mesél, inkább katalogizál, sorba veszi élete nehéz szakaszának gondjait, bánatait. Boncolgatja a szingli életmódot, amit nem tudtam eldönteni, hogy végülis örömmel éli meg, vagy síratja. Vágyik is a nagybetűs férfi, férj után, meg nem is. Érezteti, hogy az apukája miatt mély lelki sebeket szerzett, aztán kissé elvarratlan lett ez a szál, hiányzik a konklúzió.
Ráadásul ahhoz képest egy elég terjedelmes regényről van szó, mégis a hozzá menjek és szüljek e gyereket kérdéskört, amire gyakorlatilag a közel 400 oldal épül, az utolsó másfél oldalon, sután lezárja, ill. lefuttatja a szálat.
És ha Zsuzsa erre téved: a következő könyvét is el fogom olvasni, várom, írjon csak, szükség van rá, de legyen kicsit Janikovszky-s, Szabó Magdás, mesélős, lelket megérintős, olyan, hogy nagyokat kelljen pislognom a metrón olvasva, nehogy észre vegye a szemben ülő néni vagy bácsi, hogy szépet, jót olvastam...