Málna

A fene se érti, miért olyan nosztalgikus nekem egy lekvár főzés?!

Átválogatom a frissen vásárolt málnát, nézem a kis málna színű, málna szemeket és azon gondolkodom, hogy a mi családunkban nem sok málna lekvár lett eltéve télire. Feltételezem a málna temérdek magja miatt. Én is morfondírozom rendesen, miután már sorakoznak az asztalon a málnalekvárral megtöltött üvegek, és látom, hogy az üvegfalához tapadnak a magok, hogy vajon kinek lesz kedvence?
Magam nem vagyok válogatós, na de a gyerekek kritikusak.

Visszatérve a lekvár kavirgálás közbeni gondolatokhoz, volt most is egy-két emlékkép:
Amikor anyuék vagy nagyiék a házi szörpöt feleresztették szódával!!! És egyre nőtt rajta a rózsaszín hab! Hogy azt mennyire imádtam! :) Még a szóda folyt a szifonból, de már ki is kaptuk a kezükből a poharat, hogy jó habosan lehessen meginni az epret vagy a meggyet.
Aztán eszembe jutott a málnakehely is, amivel mindig anyu lepett meg minket, ha belvárosi sétára indultunk vele otthon, Miskolcon. A régi úttörő áruház mellett volt egy békebeli bisztró, vagy étkezde, nem is tudom, hogy minek hívták. A régi hűtőpultokban sorakoztak a tejszínhabos gyümölcskelyhek, és alig vártuk, hogy az alumínium tálcákon odavihessük az ülőkékre! Jaj, de jó volt!

A lekvárfőzés előtt kiválogatott szemekre tejszínhabot tettem. Ez volt a fizetségem magamnak, de azok az ízek már utánozhatatlanok...