2009. augusztus 17., hétfő

Annyi mindent csináltuk....

a hétvégén!
Ehhez társult egy jó kis hullámzó hangulati állapot nálam is és Péternél is, de mindent összevetve, szerintem jól éreztük magunkat.

Szombaton sikerült kicsit helyreállítanom az erkély balkonládáinak állapotát. Borzasztó hamar tönkrementek a virágaink. Na de most nyiladoznak kint a krizantémok és a másik növénykénk is, aminek nem tudom sajnos a nevét.



Aztán amíg Soma aludt megnéztem egy filmet, amolyan vígjáték, de az angolos fajta. A címe: Halálos temetés. 2007-ből való. Hát én nagyon élveztem!

Délután pedig kisebb csoda történt! Egész nyáron vágytam már egy kis biciklizésre és a párom felpumpálta a kerekeket és abszolút nyitott volt arra, hogy Ő és Soma autóval, én pedig biciklivel menjünk el délután a Vasúttörténeti Parkba.
:)

Vasárnap volt még nagy bolhapiac járás a Pecsában, és ebédet sem főztem, hanem kivételesen rendeltünk valamit, délután pedig nagy fagyizást csaptunk a párom nővérével és családjával.

Szóval sokszor kellene ilyen láblógatós, vidámkodós, azt csinálok, amihez kedvem van című hétvége!!!!

1 megjegyzés:

  1. Az ilyen hètvègèk olyanok, mint egy kis nyaralàs! Tobb ilyet kellene szervezni, ès akkor az ember nem èrkezik el a nyàri nyaralàshoz lògò nyelvvel.
    Ezt a novènyt (amennyire a kèprol làtom) itt Olaszorszàgban Erica-nak hivjàk, azt hiszem, hangafèle.
    Kukkants be a blogomra, vàr ràd egy meglepi!

    VálaszTörlés

Mondd csak! De írhatsz a honfiv@freemail.hu-ra is!