A napjaim hisztivel

Borzasztó napokat élünk meg a Soma legénnyel, mi ketten. Apjával nem csinálja azt amit velem, azt korántsem, mert az apjától tart (bár néha-néha nála is kezdi elengedni magát), na de hogy jobban értsétek: Az én fiam eddig soha nem hisztizett, nem dobta le magát a boltban a padlóra, mert valamit nem kapott meg stb. bár ezt konkrétan most sem csinálja, viszont a napom reggel 7-től este 9-ig másról sem szól ill. szólna, hogy "gyere játszani anya!" " gyere már akkor játszani a-nya!" - merthogy már nyomatékosít is a drágaságom, ahogy tőlünk tanulta.

Aztán a legutálatosabb szituációk egyike:
Én: " ülj be az ülésedbe, addig nem indulunk!"
S: " nem " - közben rám se néz.
Ezt 20x megismételjük, aztán erőszakkal beültetem az ülésbe (legutóbb tegnap az Eötvös utcai könyvtár előtt boldogítottuk a jelenettel a közönséget).
Rengeteg ereje van egy 2 évesnek! 5 percig kínlódok, mire vissza tudom feszíteni az ülésbe, néha már attól félek, hogy el töröm valamijét.

Aztán a sétából nem akar hazajönni, amikor majd le szakad már a két karom a bevásárolt holmi cipekedésétől stb.

Szóval rettenetesen el vagyok keseredve, mert az elmúlt 1-2 hétben lett ilyen kritikus a helyzet. Azelőtt nem kiabáltam, nem kényszerítettem, legalábbis nem túl sokat, mert nem kellett. Na de a hátam mögött lévő egy hétben szinte mást sem csináltam.
1. Azt mondják (források ismerősök játszótérről stb.) a 2 éves kor sajátossága és lesz még rosszabb.
2. Hamarabb kellett volna tekintélyt szereznem (családtagok).
Hát ez a kálváriám mostanság.

De azért kicsit hímeztem is, miután valahogy meg kell nyugodnom a hisztériák után.

Elkezdtem tesóm babaváróját. Már egy hónap sincs hátra és a húgomnak kisbabája születik.