2010. április 10., szombat

Múzsák avagy a 19. század celebjei

Milyen unalmas tud lenni már, amikor a média összes szereplője azzal szórakoztatja a közönséget, hogy ki-, kivel-, mennyiért-, és hogyan éli az életét.

Na már most :) egy igen érdekes cikk akadt a kezembe A hivatásos múzsa címmel (forrás: HVG). (Ma babavásárban voltam a keresztelőruhákkal, így volt időm olvasni :) )

A fent említett olvasmány leginkább Csinszka, azaz Boncza Berta életét mutatja be, Ady nagy múzsáját, szerelmét, később feleségét, aki hát magunk között szólva sem élt szűzies életet. Kicsapongó életmód jellemezte, akár férjnél volt, akár nem, több vasat tartott a tűzbe. A szerző ír arról is, hogy Ady halála után, még a gyászév leteltét sem várva meg, már felkínálta "barátságát" Babits Mihálynak. Mivel Babits nem élt a lehetőséggel, bár ezt jó ideig nem tudta eldönteni, festő férjet (Márffy Ödön) fogott magának Csinszka, aki mellett sem nyugodt háziasszonyként élte életét.

Na de ez csak egy dolog, mondanám rá. De ahogy tovább olvastam, egyre inkább azt éreztem, hogy a régmúltban sem volt ez talán máshogy, mint manapság.
Vicces. Nem szeretném kiábrándítani a költő rajongókat (ettől Adytől a kedvenc versem az Elbocsátó, szép üzenet marad), mégis szemezgetek a forrásból.

Vörösmarty Mihály múzsája Csajághy Laura, a korkülönbség közöttük 26 év. Laura először ódzkodott a frigytől, ám Vachott Sándor költő felesége meggyőzte: "még ha saját boldogságodat áldozád is fel érte - az ő nevével együtt a tiéd is hallhatatlan leend."

Vajda János múzsája Bartos Róza (korkülönbség 33 év). Az ő kapcsolatuk pikantériája például az, hogy a gyors házasságkötés után derült ki, hogy a feleség elfelejtett beszámolni dajkaságban nevelkedő gyermekéről. Vajda Simor Jánostól, az esztergomi érsektől eszközölte ki a válást.

Aztán itt van még Krúdy Gyula múzsája Várady Zsuzsa, aki Krúdy szeretőjének lánya volt! :)

Babits Mihály pedig tanítványának Szabó Lőrincnek a menyasszonyát csapta le a kezéről és vette el feleségül.

Az Ady - Csinszka szerelem történetéhez hozzátartozik még, hogy Boncza Miklós, a lány apja határozottan kijelentette, egy szem lánya nem lesz a "vérbajos naplopó" felesége, ezért a pár az árvaszékhez fordult házassági engedélyért.

Persze hangsúlyozom, hogy nem általánosítok, de még csak nem is ítélkezek, egyszerűen érdekes volt kicsit bekukkantani a neves, köztiszteletben álló értelmiségiek, uram bocsá' régi idők hőseinek életébe és esetleg levonni a konzekvenciát, talán anno sem volt másképp.

1 megjegyzés:

  1. Ez manapsàg sincs màshogy, csak ezt nem verik a tèvèben nagydobra. Az uram egyik volt osztàlytàrsnoje mesèlte, hogy francia tolmàcsnak jeloltèk ki egy nagy dijàtadò unnepsègen korunk egyik legnagyobb francia filozòfusa mellè, aki dijat kapott. A filozòfus tobbszor eroszakosan pròbàlkozott nàla, egyszer pedig (takaràsban) letapizta elol ès hàtul is. Ugy làtszik, a lelki nagysàg èlete nem minden teruletèn mutatkozott meg ugyanolyan mòdon...

    VálaszTörlés

Mondd csak! De írhatsz a honfiv@freemail.hu-ra is!